ISKOLÁNKRÓL

1976-ban nyitotta meg a kapuit az akkor még Bocskai téri Általános Iskola. Debrecen belvárosában a régi DEMKE helyét vette át, szinte folytatásaként az ottani munkának, hiszen az életadás után az életre nevelés következik. A névadó az akkori kor hagyományait követte és az iskola Nógrádi Sándor nevét kapta. Az 1990-es rendszerváltás után a tantestület úgy érezte, olyan nevet kell választania, amely igazán illik egy általános iskolához. Az új névadó, Benedek Elek lett, akit lenyűgöző munkássága, igazi gyermekszeretete kapcsán vitathatatlanul a legméltóbbak között tisztelhetünk. Ennek a tiszteletnek a legszebb megnyilvánulásaként viseli gyermekközösségünk a nevét, évről-évre megemlékezve az ország nagy mesemondójáról.

"Az oktatásnak olyannak kell lennie, hogy a felkínáltakat, mint értékes ajándékot és nem, mint nehéz kötelességet fogadják be."
Úgy érzem, hogy az elmúlt 37 évben így éltünk és dolgoztunk a Benedek Elek Általános Iskolában. Remélem, hogy tanulóink jelentős része büszke arra, hogy Erdélyország neves szülöttének emlékét ápoló intézményben töltötte és tölti életének egy meghatározó időszakát. Csak nem négy évtized jelentős idő egy iskola életében. Jelzi azt, hogy a becsületes és tisztességes munka élettel tölti meg a falakat,tantermeket és folyosókat. Büszkeséget kell éreznünk, amikor arra gondolunk, hogy részesei vagyunk annak a hatalmas épületnek, melynek alapkövét Géza fejedelem rakta le 996-ban, a Szent Márton hegyi kolostor falai között létesült első magyarországi iskola megalapításával. Semmi nem lehet fontosabb egy társadalom életében, mint az oktatás és nevelés. Ennek eredményességén múlik annak a tételnek az igazsága, mely szerint az a jó nemzedék, amely magánál jobbat nevel. Tudom, hogy a régiek mellett a jelenlegi és a jövendő pedagógusai és dolgozói is tovább szeretnék folytatni az ajándékozás szép, de felelősségteljes hagyományát a Benedek Elek Általános Iskolában.

Benedek Elek, a Székelyföld szülötte 1859. szeptember 30-án látta meg a napvilágot Erdővidék egy kicsi falujában, Kisbaconban. Első iskoláit Kisbaconban járja, később azonban már Székelyudvarhelyen készül egyetemi tanulmányaira. A kollégiumban köt életre szóló barátságot a kultúrával, nyelveket tanul, lelkes tagja az önképző köröknek. Érettségi után Budapestre költözik, ahol bölcsész szakon tanul, tanárnak készül, de lelke mélyén írói babérokra tör. Ekkor mutatja be diákévei alatt, székelyudvarhelyi barátjával, Sebesi Jóbbal, összegyűjtött népköltészeti alkotásokat Gyulai Pálnak. A híres kritikusnak azonnal elnyerte a tetszését a székely népköltési gyűjtemény, ekkor szakította félbe egyetemi tanulmányait, hogy újságírónak álljon. Újságíró lett, a Budapesti Hírlap és más lapok munkatársa. 1887-től 1892-ig képviselő, egy ideig szabadelvű párti, majd a nemzeti pártba lépett át. Képviselőházi beszédeiben az ifjúsági irodalommal, a népköltészet és a népnyelv, valamint a közoktatás kérdéseivel foglalkozott. Több napilap és folyóirat szerkesztése fűződik nevéhez többek között a Magyarság, Magyar Világ, Magyar Kritika, Nemzeti iskola, és a Néptanítók lapjának is volt a főszerkesztője. 1889-ben Pósa Lajossal együtt megindította az első valóban irodalmi értékeket felmutató, hazafias szellemű gyermeklapot, "Az Én Újságomat". Sebők Zsigmonddal együtt szintén szerkesztette a "Jó Pajtás" című esztétikai és erkölcsi nevelő értékű hazafias szellemű gyermeklapot. Ifjúsági könyvsorozatot indított a Kis Könyvtár címmel, amely később már, mint "Benedek Elek kis könyvtára" jelent meg. 1900-ban a Kisfaludy Társaság tagjává választották. Az ifjúság számára meseátdolgozásokat (Ezeregyéjszaka, Grimm meséi), verseket, színdarabokat, leányregényeket, történelmi és irodalomtörténeti műveket írt. 1921-től Kisbaconban élt haláláig, miközben szerkesztője volt a Cimbora című ifjúsági lapnak. Mint meseíró a magyar gyermekirodalom, mint műfaj hazai megteremtője volt. 1885-ben jelent meg a Székely Tündérország, ami már önállóan megírt népmeséket is tartalmaz. Hat évvel később jelent meg a Székely mesemondó. Az igazi vállalkozás azonban (1894-96) az öt kötetben megjelenő Magyar mese- és mondavilág, ami a millenium ünnepére készült. Jelentősek Benedek Elek mesefordításai is. Ezek a Kék, Piros, Ezüst és Arany mesekönyvek. Említésre méltót alkotott novelláival, regényeivel is: Katalin, Uzoni Margit, Mária, Huszár Anna, valamint a magyar nemzeti múltat népszerűsítő írásaival is: A magyar nép múltja és jelene, Hazánk története, Nagy magyarok élete. Mint újságíró többféle lap munkatársa, majd szerkesztője lett. Hozzáértése, esztétikai igényessége nem ismerte a megalkuvást. (Nemzeti Iskola, Néptanítók Lapja, Az Én Újságom, Jó Pajtás, Cimbora stb.) Élete alkonyán visszatért szülőföldjére, ahol fáradhatatlanul küzdött tovább elképzeléseinek valóra váltásáért. Munka közben érte a halál 1929. augusztus 17-én. Az utolsó három szó, amelyet kért, írói végrendelete: - ... fő, hogy dolgozzanak."